108. Amit sörivás közben érzünk 3.

A folyékony kenyér édességéért a maláta felel, ugyanis nem minden benne lévő cukor erjed meg. Savanyú ízt csak néhány sörben érezhetünk, például a német búzasörökben vagy a belga sörökben.

Egyensúly A sörök szakértői gyakran fogalmaznak úgy egy sör értékelésekor, hogy az ital „jól kiegyensúlyozott”. Ez alatt a sörben lévő összetevők, általában az ízek egymáshoz viszonyított arányát értik. Az emberek többnyire a harmonikus söröket kedvelik, de lehet tudatosan olyan sört is készíteni, amely nem kiegyensúlyozott: például amelyben az erős keserű íz dominál. Utóíz Egy jó sör esetében egy korty megízlelése és lenyelése után is érezhetünk még új ízeket. Ez az utóíz. Különösen a keserű ízre jellemző, hogy késve érzékeljük. A kiváló sörök egyik jellemzője, hogy az utóízük kifejezetten hosszan megmarad, a magas koncentrációjuknak köszönhetően. A gyümölcsös, édes utóízt például akár egy órával a fogyasztás után is érzékelhetjük még. Az utóíz a sörfogyasztás során abból a szempontból is fontos, hogy a következő korty ízét is befolyásolhatja. A sörben egyébként a négy alapvető ízből az édes, a savanyú és a keserű van jelen. (Ha sós a sörünk, akkor valami nincs rendben…). A keserű ízért a komló felel, de olykor a pirított maláta is hozzájárulhat. Az egyes sörök keserűsége meglehetősen széles skálán mozog az enyhe kesernyésségtől az igazán erős keserű ízig. A folyékony kenyér édességéért a maláta felel, ugyanis nem minden benne lévő cukor erjed meg. Savanyú ízt csak néhány sörben érezhetünk, például a német búzasörökben vagy a belga sörökben.

Felhasznált irodalom: Berry Verhoef: Sörök enciklopédiája. Pécs. Alexandra Kiadó, 2010.

megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on pinterest
Pinterest
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email
On Key

Sörárium blog