Az általános tévhittel ellentétben nem csak árpából és búzából, hanem egyéb gabonafélékből is készülhet jó sör, a hangsúly elsősorban az alapanyagok minőségén van. Az, hogy egy adott sörfőző melyik növényt preferálja jobban annak személyes, gazdasági és földrajzi okai is vannak.  A zabot elsősorban Belgiumban és Németországban használják sörfőzésre. A zabbal nem egyszerű dolgozni, és nem annyira ízletes, ezért általában árpával keverik, a felhasznált zab aránya általában nem haladja meg a tíz százalékot.

A kukorica a legolcsóbb keményítőforrás, a felhasználási aránya akár az ötven százalékot is elérheti, sőt, van, amikor ennél is magasabb. Gríz vagy dara formájában használják a sörkészítésnél. A kukoricát nem csíráztatják, hanem csak főzik. A kukoricasör kevesebb malátát tartalmaz, a cefrézésnél kevesebb erjeszthető szénhidrát keletkezik, ennek köszönhetően az élesztő is alacsonyabb alkohol-kihozatalt produkál, és több lesz a maradék cukor, amitől a termék is édesebb lesz. Ezeket a típusú söröket kevesebb komlóval ízesítik, így kevésbé lesz keserű. Az alacsony alkohol és az édesebb íz miatt sokan beszélgetős, könnyű italként azonosítják. Legismertebb változata a mexikói Coronita, de pár éve a csepeli Rizmajer Sörfőzde is készít kukoricasört, aminek a kukorica tartalma ötvenöt százalék.

Felhasznált irodalom: Váncsa István: Magyar Sörlexikon, A magyarországi sörkultúra bemutatása. Aréna 2000 Kiadó, 2004, Budapest. Berry Verhoef: Sörök enciklopédiája, Alexandra Kiadó, 2010, Pécs. Michael Jackson: Sör Világkalauz, Orex Bt., 1995, Budapest.